Fõ tartalom

A szegénység mélyülésének, újratermelődésének és területi terjedésének mérséklése, továbbá a mélyszegénységben élők integrációjának előmozdítása érdekében 2010-ben támogatási program indult Magyarországon. A fenti célokat a program a helyi közösségi kapcsolatok fejlesztésével, egyes közszolgáltatásoknak – ilyenek a szociális és egészségügyi ellátások, a gyermekek helyzetét és kitörési esélyeit meghatározó más humán szolgáltatások – a helyi szükségletekhez igazításával, továbbá az érintett települési kör lakosságának mozgósításával kívánta elérni.

Az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósult program két komponensből állt. Mindkét komponens a szociális, a közösségfejlesztési, továbbá a település-/terület-/vidékfejlesztési munka három pillérén nyugodott, amelyeket további humán szolgáltatások egészítettek ki.

 A programot az Autonómia Alapítvány, a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Szociális Szakmai Szövetség és a VÁTI Nonprofit Kft. által alkotott konzorcium bonyolította le. Egyesületünk a 2. komponens nyertes pályázóinak nyújtott szakmai támogatást projektjeik minél sikeres végrehajtása érdekében, valamint elkészítette a mélyszegénységben élők körében végzett közösségfejlesztői munka módszertani összefoglalóját, mely mind a terepi szakemberek, mind a döntéshozók számára hasznos lehet a program befejezése után is.

A konzorcium támogató tevékenysége a folyamatos helyszíni kapcsolattartás és konzultációk mellett az alábbi tevékenységeket foglalta magába:

(1) Szakmai műhelyeket szerveztünk negyedévente a földrajzilag egymáshoz közel megvalósuló projektek közötti tapasztalatcsere céljából. Félévente országos szintű, 2 napos tematikus műhelytalálkozókat is szerveztünk az összes projekt részvételével, melyek a projektek által felvetett fontos szakmai kérdésekre épültek.

(2) Nyitó és záró konferencia. A projektek indításakor és lezárásakor országos konferenciát szerveztünk.

(3) Módszertani útmutatók. Könnyen értelmezhető, praktikus, a projektek megvalósítását közvetlenül segítő módszertani útmutatókat készítettünk:

  •  "Áttekintés a szegénységben élők társadalmi befogadását célzó fejlesztésekről”
  • "Közösségi lehetőségek a mélyszegénység elleni küzdelemben"
  • "Önszerveződés és szakmai együttműködés"
  • "Térségfejlesztők a szegénység elleni küzdelemben"

(4) Tananyagokat dolgoztunk ki és képzéseket szerveztünk.

A 4 éves munka során készült valamennyi szakmai anyag, film, képzési anyag a www.melyszegenyseg.hu honlapon érhető el.